Országos Egészségnyújtó Verseny - budapesti forduló

TANÁROK A VÉRPADON - avagy az Országos Elsősegélynyújtó Verseny budapesti fordulója, amikor a hóhért akasztják
Kicsit barokkos körmondat sikeredett a címből, de úgy is éreztük magunkat szombaton. Hosszú, gyötrelmes napot vártunk, úgy éreztük semmi nem fog összejönni, az egyikünk hátfájásra, a másik fejfájásra, a harmadik rövid éjszakára, a negyedik pedig az ízületeire hivatkozott, miért szeretne épp máshol lenni, vagy épp azt várta, hogy őt részesítsék elsősegélyben. Csak csapatunk férfitagja érkezett meg frissen és lazán, ahogy kellett.
Visszatértünk első megmérettetésünk helyszínére, ahol 2023-ban 3 fős csapattal próbáltunk megfelelni a lehetetlennek. Ez 3-4 sérült ellátásánál elég nehéz volt megugrani, de tapasztalatot bőven szereztünk, ha dicsőséget nem is. Maradjunk annyiban, azóta is azon gondolkodunk, vajon hány mókuscsalád él az Orczy-kertben? És ha atomrobbanás volt, akkor egyátalán kit kell még ellátni utána? És csak reménykedtünk, hogy idén az emojis feladatnál látni is fogjuk a papírra rajzolt apró, pici, mini képeket.

Vöröskereszt óra

Egészségnevelés a gyakorlatban
Iskolánk Vöröskereszt bázisiskolaként kiemelt figyelmet fordít az egészségtudatosságra.
????A 8. évfolyam tanulói Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat véradásszervezője előadásán vettek részt, ahol a véradás fontosságáról hallhattak.
Köszönjük Évának a hasznos és inspiráló gondolatokat!

Medve matek

Május 9-én rendezték meg a Gellért-hegyen a tavaszi Medve Matek versenyt, melyre iskolánkból 24 csapat, 63 gyermek (harmadikos, negyedikes, ötödikes és hatodikos) nevezett be. A harmadikosok közül Baross Kata, Medveczki Eszter Virág és Kiss Závár Viktória alkotta csapat 3. helyezést ért el, míg a többiek leginkább arany fokozatot szereztek. Köszönjük a felkészítőknek, szülőknek és szervezőknek a munkáját is! Gratulálunk minden csemetének!

További képek

Vizsga eredményhirdetés

Május első hetében lezajlottak iskolánkban a felsős vizsgák. A kitűnő teljesítményt nyújtó tanulóink az Igazgatónőtől kapták meg emléklapjaikat.
Gratulálunk!

Holokauszt emlékséta

Április 16-án a Holokauszt Emléknapon a 7.c történelem emelt csoporttal Béky Éva néni és Pilinger Zsuzsa néni egy interaktív emléksétán vettek részt a Centropa Alapítvány szervezésében „Kinszki Imre fotóművész nyomában” címmel. A séta a MTA előtti téren kezdődött és a Dohány utcai zsinagógánál ért véget. Közben megismerkedhettünk négy világhírű zsidó származású fotóművész munkásságával. A séta végén a Rumbach Zsinagógát néztük meg, amely nemrég nyitotta meg kapuit egy hosszas felújítást követően. Majd meghallgathattuk azt az élő interjút Kinszki Judit holokauszt túlélővel (a korábbi séta egyik fotóművészének lányával), amelyben Judit néni elmesélte, hogyan élte túl 10 évesen a vészkorszakot a budapesti gettóban édesanyjával, miközben bátyja és édesapja munkatáborban vesztette életét. A beszélgetés végén kérdezni is tudtunk Judit nénitől. Köszönjük a Centropa munkatársainak, hogy részt vehettünk ezen a különleges napon.

Pál utcai fiúk séta

Az 5.n irányított városi sétát tett, hogy “A PÁL UTCAI FIÚK” nyomába eredjen, és a regény jelentősebb helyszíneit felkeresse, s végül a kis Nemecsekkel is találkozzon.

Gyalogtúra az Öreg-Bakonyban

Túrázóink április elején az Öreg-Bakony szurdokvölgyeinek felfedezésére indultak. Meglátogatták a méltán híres Ördög-árkot, a Cseszneki-várat a Kőmosó-szurdokkal és természetesen a Cuha-folyó szurdokvölgyét is.
Szombaton kellemes időjárásban indultunk el a 18 kilométeres túrára. Ebédidőig a Cseszneki-vár aljáig jutottunk, itt tüzet raktunk, megsütöttük az ebédünket, majd újult erővel vágtunk neki a Zörög-tető magaslatának, hogy estére megérkezzünk a Cuha-völgyébe, Vinyére. A turistaházban jó hangulatban telt az este. Másnap már csak egy rövid, alig 6 kilométeres útvonal várt ránk a Cuha-völgyében Porva-Csesznek vasútállomásig. Kellemesen elfáradva tértünk vissza otthonainkba.

Gádor trail - avagy újra dübörgött a banda apraja-nagyja

Beszámoló Kustán Dia néni tollából

Április 11-én két jeles esemény is teret kapott iskolánkban: megemlékeztünk a költészet napjáról, és újra elstartolt a Gádor Trail!

A szervezkedés már korán elkezdődött: engedélyek beszerzése, érmek címkézése, támogatók felkutatása és önkéntes segítők toborzása.

No, az utolsó pont ment a legkönnyedébben, hiszen a lelkes gádoros tanulók egymás előtt tolongva jelentkeztek e nemes feladatra. Fontos tapasztalat e téren, hogy általában azok a gyermekek a legjobbak erre, akik az iskola keretei között néha nehezen működnek, és akiket sokszor hiperaktívnak mondanak. De itt ők a legjobbak! A nyolcadikosok csinálták a munka oroszlánrészét: érmeket válogattak, összeállították a felszerelést, segítettek ötletelni, és a pályát is ők építették ki frissítőponttal együtt, és biciklivel kísérték a futamokat a Kamaraerdő dimbes-dombos útjain. Iskolánk két művészdiákja pedig csodálatos feliratot rajzolt a rajt/cél táblára.

A hetedikesek idén tanultak bele a munkába. Ők fantasztikusan terelgették a kicsiket a helyszínen, biztosították a pályát, hogy senki ne tévedjen el, ott voltak mindenhol, ahol kellett. Jövőre ők lesznek a nagyok, és rájuk öröklődik a feladat nagy része.

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

Köszönjük

2024-es évben a MEGY Alapítvány

1.421.042 Ft

támogatásban részesült az 1%-os felajánlásokból. Köszönjük szépen!

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Free Joomla! templates by AgeThemes