Ünnepi megemlékezés
At 1956-os forradalom és szabadságharcra emléleztünk a 8. évfolyam műsorával. A műsort betanította Leskó Gabriella.
OM azonosító: 035196
At 1956-os forradalom és szabadságharcra emléleztünk a 8. évfolyam műsorával. A műsort betanította Leskó Gabriella.
Nagy örömet okozott tanítóinknak, hogy A Magyar Népmese Napján sok kis Cimborát tudtunk megjutalmazni. Osztályonként a legtöbb aranytallért gyűjtőkön kívül volt, akit a szép rajzáért, volt, akit az elkészített mesés alkotásáért, volt, akit meseírásáért vagy kiemelkedő tablójáért tudtunk dicséretben részesíteni. A könyveket a Graph-Art Kiadótól a Partneriskola-program keretében tudtuk biztosítani.
Pénteken egy történelmi csapatvetélkedővel zártuk a hetet. A 4 fős csapatokban egy ötödikes, egy hatodikos, egy hetedikes és egy nyolcadikos tanuló volt. A 7 csapat történelmi, művészeti témakörökben is számot adott tudásáról, de a kreativitásukra is szükségük volt ahhoz, hogy a dobogóra kerülhessenek, és különféle izgalmas programokra nyerhessenek belépőjegyet. A jó hangulatú verseny 3. helyezettje az Okos csajok csapata / Rakó-Fritz Levente, Muhari Botond, Rakó-Fritz Emma, Jankó Donát/, 2. helyen a Tornádók csapata/ Kakas Virág, Kállay Juli, Kovács Zsófi, Belanyi Aliz/ , 1. helyen pedig a Dubai csokik /Kovács-Dani Dominika, Faragó Fanni, Sebők-Nagy Villő, Kerekes Emma/ végzett. Gratulálunk!
A 4. napon igazán különleges estét szerveztünk 19. századi divatbemutatóval. A Baráti Körök Házában Erzsébet királyné gardróbjából kölcsönöztünk szebbnél szebb ruhakölteményeket. A modelljeink egykori és jelenlegi diákok: Huszti Virág, Erdélyi Tímea, Nyári Zita, Pető Linda, Papp Maja, Papp Emi, Papp Leila, Kiss Vanda, Pilhál Hanna, Gál Lilla, Hepp Annamária, Marton Zsuzsi, Serfőző Zsombor. A ruhák újraálmodója, készítője Czédly Mónika, akinek ruháit az utóbbi években többek között Kínában, Korfun, Horvátországban, Németország, Szlovákia, Ausztria múzeumaiban láthatták az érdeklődők. Külön köszönjük a frizurák elkészítésében nyújtott segítségét Békefi Ágnesnek, Mercz Kittinek, Borbély Beatrixnak és Kustán Klaudiának.
Szerdán folytatódott A dualizmus emlékei a Gádor Általános Iskolában című rendezvényünk. A 3. napon délután Szabados Mónika interaktív előadásán vehettek részt az érdeklődők, ahol a dualizmus kori nők életét ismerhették meg. Hallhattak Hugonnai Vilmáról, a korabeli oktatásról, bálokról, életmódról, majd pedig mindenki ajándékba kapott egy legyezőt, amivel megtanulhatták a titkos legyezőnyelvet.
2024-es évben a MEGY Alapítvány
1.421.042 Ft
támogatásban részesült az 1%-os felajánlásokból. Köszönjük szépen!