Jó tanuló, jó sportoló szabályzat

Szabályzat a

Gádor Általános Iskola „Jó tanuló jó sportoló” diákja

cím elnyeréséhez

A díjat a „Művelt és egészséges gyermekekért” Alapítvány kuratóriuma alapította és biztosítja minden évben a kitüntetéshez kapcsolódó díjakat, azzal a céllal, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményt és egyben az iskola színeiben kiemelkedő sporteredményt elérő tanulókat elismerésben részesítse.

A Gádor Általános Iskola „Jó tanuló jó sportoló” diákja címet 2-8. évfolyamos tanulók 4 alsós és 6 felsős tagozatonként külön értékelve) kaphatják.

A díj elnyerése egy tanévre szóló pontverseny eredménye. (a pontozást a mellékelt táblázat tartalmazza)

A tanulók által elért pontok alapján alsó és felső tagozaton külön-külön sorrendet kell felállítani, melynek első 4, ill. 6 helyezettje részesedik az adott tanévben a díjban. Amennyiben a pontszámok nagyon alacsonyak (több éves átlaghoz viszonyítva), nem kell feltétlenül mind a 4+6 kupát kiosztani.

Ugyanaz a tanuló többször is megkaphatja a díjat azzal a kikötéssel, hogy alsó tagozaton ez legfeljebb két alkalom lehet. A harmadszor megkapott kupára a tanuló nevén kívül a

 „Jó tanuló jó sportoló gádoros

örökös tag”

szöveget kell ráírni és a tanuló a továbbiakban nem vesz részt a versenyben. A tanulót a 8. év végén fel kell tenni az iskola „Büszkeségeink” táblájára.

Jelölni csak olyan tanulót lehet, akinek nincsen hármas (közepes) osztályzata az év végi bizonyítványban sem tantárgyi jegyként, sem magatartás és szorgalom jegyként. Ugyancsak feltétele a jelölésnek, hogy a tanuló az iskola képviseletében vegyen részt tanulmányi és a sportversenyeken.

Figyelembe vehető sportteljesítmények még:

  • Sportegyesületben sportoló tanuló egyesületi helyezését egyszer lehet figyelembe venni - a ponttáblázat szerinti mértékben - akkor is, ha többször ér el eredményt a tanuló.
  • A tanulmányi versenyeken való részvétel eredménye
  • A rendszeres edzéslátogatást - a ponttáblázat szerinti mértékben -, melyről az edzőtől kell írásos igazolást hozni.  
  • A felterjesztéshez legalább 3 kerületi versenyen pontszerző helyezést kell elérnie a tanulónak.

Ha felsőben kevesebb díjat adunk ki, lehetőség van mérlegelni +1 főt az alsóból.

A címmel járó díj: Tanulónként 1 db kupa és 1 db oklevél

A kupa felirata tartalmazza a kitüntetés megnevezését, a tanuló nevét, és a tanév megjelölését.

A felterjesztési szintet elérő, de pontszáma miatt a díjat meg nem kapó gyerekek a további teljesítmény ösztönzése érdekében elismerő oklevelet kapnak, melynek szövege:

„Elismerő Oklevél

……tanuló részére, aki a ….tanévben a Gádor Általános Iskola színeiben sport és tanulmányi munka valamint magatartás területén kiemelkedő eredményt ért el.

igazgató”.

Ugyanígy oklevelet kaphatnak a már örökös tagok, ha azt eredményük indokolja, tehát őket is be kell venni a felterjesztettek közé.

A versenyt a tanév elején kell meghirdetni, és a díjat a tanévzáró ünnepélyen kell kiosztani.

A kitüntetésre a tanulót az osztályfőnöke és/vagy a testnevelő tanára terjesztheti fel írásban, a melléklet szerinti lapon, 1 héttel az utolsó tanítási nap előtt. 

Az odaítélésről 5 tagú bizottság dönt, melynek tagjai: 1 fő az alapítvány kuratóriumából, 1 fő a Szülők Közösségéből, a diákönkormányzat diáktitkára, az iskola igazgatója, valamint az alsós munkaközösség-vezető az alsósoknál illetve a humán vagy a reál munkaközösség vezetője a felsősöknél.

Amennyiben a bizottság valamelyik tagja érintett a jelölt személyét illetően (szülője, felterjesztője, vagy felterjesztettje) helyette a bizottságba póttagot kell kijelölni. A póttagokat az iskola igazgatója jelöli ki.

A bizottság az osztályozó értekezletet követő napon összeül és meghozza döntését.

A döntéséről az érintett tanulót és szülőjét még a tanévzáró ünnepély előtt értesíteni kell.

A döntés alapját képező jelölési lapot az alapítvány irattárában 5 évig kell megőrizni.

A pontozást az alábbi táblázat tartalmazza:

Terület Eredmény Pontérték            
A jelölésre jogosító tanulmányi eredmény     +5 pont jár, ha a kitűnő eredményt valaki 4. illetve 7.8. osztályban érte el.
alsó tagozaton 5,00 30            
  4,90 25            
  4,80 20            
  4,70 10            
Felső tagozaton 5,00 35            
  4,90 30            
  4,80 25            
  4,70 20            
  4,60 15            
  4,50 10            
Az iskola képviseletében sportverseny eredmények Arany érem Ezüst érem Bronz érem 4. hely 5. hely 6. hely 7. hely 8. hely
Kerületi 10 8 6 3 2 1    
Budapesti 15 12 9 5 4 3    
Országos 20 16 12 6 5 4 3 2
Egyesületi helyezés1-4. helyig 1-4 pont          
Rendszeres egyesületi sport tevékenység 2-5 pont          
Rendszeres sportköri tevékenység 2-5 pont          

Pont azonosság esetén a bizottság differenciál

  1. A nem készségtárgyakból a bizonyítványban kapott dicséretek száma szerint.
  2. A magatartás és szorgalom jegyek szerint
  3. A sportversenyekre történő mozgósíthatóság (a testnevelő megkérdezésével) szerint

Amennyiben ez sem hoz eredményt, mindegyik azonos pontszámmal rendelkező tanuló megkapja a díjat.

Jelölőlap

a Gádor Általános Iskola „Jó tanuló, jó sportoló”

címének elnyeréséhez

Tanév: ……….../………..

A tanuló neve Osztálya Felterjesztő neve  
       
  Eredmények[2]  
Tanulmányi átlag      
Sportverseny eredmények megnevezése      
       
       
       
       
       
       
       
       
       
       
Edzői igazolás      
Egyesületi eredmény      

Pont azonosság esetén a döntést segítő információ:

  1. A nem készségtárgyakból a bizonyítványban kapott dicséretek száma: ………….
  2. A tanuló magatartás és szorgalom jegye: …………………………………………….
  3. A sportversenyekre történő mozgósíthatóság véleményezése:

…………………………………………………………………………………………………..


[2] A bizottság tölti ki

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs kobold 004

egyszazalek

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Július 2020
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

Nincsenek események
Free Joomla! templates by AgeThemes