Kedves leendő elsős Szülők!
Megpróbáljuk pár sorban elmondani, miért vagyunk MI a jó választás, miért vagyunk érdemesek arra, hogy az Önök iskolája legyünk.
- Talán a legfontosabb, hogy kinek a kezébe kerül gyermekük, ki lesz az osztályfőnök?
Idei elsőseink két gondoskodó, szerető osztályfőnököt kapnak Szabóné Máté Éva néni és Tégli Dóra néni személyében. Mindkettőjüknek fontos a gyerekek fejlődése, az egyéni apró sikerek, az eredményes tanulás. Biztosítják gyermekeiknek a zökkenőmentes váltást az óvodából az iskolába. A szülők és a gyerekek is ragaszkodnak hozzájuk, mindketten nagyon jó osztályközösséget alakítanak ki a 4 év alatt. Rengeteg iskolai program fűződik a nevükhöz, diákjaik pedig sorra bekerülnek a kerületi és területi versenyek élmezőnyébe.
- Mindenkinek fontos az idegen nyelv.
Az első 3 évfolyamon az idegen nyelvet 1-3. osztályban nyelvi napköziként (kerületünkben csak nálunk), játékos formában beszédcentrikusan oktatjuk, napi fél órában. A gyermek észre sem veszi és félév végére már számol idegen nyelven, köszön, bemutatkozik, végrehajtja az idegen nyelven történő utasításokat; járatos a gyümölcsök,állatok, járművek és más kifejezések között; ismer német illetve angol mondókákat, dalokat.
Hogyan tanul a gyerek olvasni?
Nálunk eddig mindenki megtanult olvasni (hagyományos, szótagoló, elemző-összetevő módszerrel) és írni is:)) Akinek nehézségei támadtak, annak rendelkezésére áll iskolánkban négy fejlesztő pedagógus, egy logopédus és egy utazó gyógypedagógus is. A tanító nénik a tehetségesekkel és a lemaradókkal külön is foglalkoznak.
Délutáni programok tanárokkal, külsősökkel
Az alsó tagozatosok rendszeres tömegsport-foglalkozásai mellett őszi és tavaszi focibajnokság, jól szervezett hétvégi túrák, kirándulások, kosárlabda, röplabda, atlétika, karate, aerobic, néptánc várja a mozogni vágyókat.
Aki nem testét, hanem szellemét kívánja mozgatni, az járhat dráma szakkörre, rajzra, matekra, újságírásra, színjátszásra, sakkra, rádiós szakkörre. Iskolánkban szolfézs, zongora, hegedű, kürt és népi hangszer, néptánc tanulására is van lehetőség.
Öko iskola vagyunk, így rendszeresen papírt gyűjtünk, műanyag flakont préselünk, kertet ápolunk, a gyerekeket a tudatos energiafogyasztásra ösztönözzük. A lelkes diákok ÖKO klubunkba is jelentkezhetnek.
Iskolai hagyományok, avagy mitől Gádor a Gádor.
Bátran állíthatjuk, hogy kerületünk egyik iskolája sem rendelkezik ilyen színes évközi programmal, mint a miénk.
- Ünnepekhez kötődő kézművesnapok, délutáni játszóházak
- A félév első napján iskolánk alsó tagozata kézműves napot tart, felsőseink pedig korcsolyázni mennek
- Farsang, Jótékonysági est
- Őszi és tavaszi papírgyűjtés, ahol a győztes osztályokat ajándékkal jutalmazzuk, míg az első helyezett felsőben szabadnapot kap
- Iskolánk szinte minden kerületi sportmegmozduláson képviselteti magát és nagyon jó eredményeket érünk el
- Felső tagozaton projektnapok (a magyar történelem 1-1 nagyobb eseménye feldolgozva, körbejárva, bemutatva 5-7. évfolyamon; 8. évfolyamon természettudományos projekt)
- Német és angol nyelvi tanulmányutak /Németország, Ausztria, Svájc, Anglia/ lehetőség szerint
- Nyári tábor (Akali), túratábor, iskolai tematikus táborok napközben (mozgásfejlesztés leendő elsőseinknek, angol nyelvű drámatábor, kézműves tábor)
- Gyermeknapi bográcsparti / főzés szülőkkel, vetélkedők, kézműveskedés, családi sorversenyek/
- Év végén a jó tanuló diákok külön kirándulásra mennek, az első tíz helyezett jó tanuló és jó sportoló az évzárón oklevelet és serleget is átvehet
- Miénk a ház! - kétévente osztályaink megszállják a művelődési házat és 2-3 órás előadást tartanak megkoreografálva, jelmezesen, hogy megmutassák a szülőknek, mire képesek
- 6. osztályban a tanmenetbe építve komplex képességfejlesztés folyik, saját pedagógusaink által, a kerületben egyedülállóan kifejlesztett tananyaggal /KKF/
- Egyénileg szervezett osztályprogramok pl.: Halloween, Teadélután, Olvasóéj, stb.
Természetesen tanáraink szívesen viszik és készítik fel tanulóinkat versenyekre, és tét nélküli megmozdulásokra, hogy mindenkinek lehetőséget adjunk a siker elérésére.
Nálunk nyitott kapukat dönget. Reméljük, sokukkal találkozunk!
1222 Bp. Gádor u.101-105 Telefon:2266-681 tel: 424-76-13; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.