Ahogy iskolánkban már több éve hagyomány, idén is a tanév végén nekiindultak túracsapatunk tagjai, hogy egy hosszabb tanévzáró túrával búcsúztassák a tanévet. Idén egy különösen szép és érdekes tájékra vezetett az utunk: Székelyföldre kirándultunk.

A 9 órás fárasztó éjszakai buszút után  június 29-én már Hargita megyében, Borzont falu határán köszöntött minket a felkelő Nap. Félálomban felállítottuk az alaptáborunat egy ház biztonságos, magas kerítéssel körbekerített udvarán, majd még visszafeküdünk egy kicsit pihenni. Reggel 9 óra tájékán jött értünk újra a busz, s felvitt minket a Bucsin-tetőre, ahonnan az első napi túránk indult.

Célunk a Görgényi-havasok legmagasabb, 1776 méteres Nagymező-csúcs névre hallgató magaslata volt. A 15 kilométeres túrától kellemesen elfáradva értünk vissza a hágóba, majd busszal a szállásunkra, ahogy egy jókora vihar kíséretében végül sikeresen elkészült és el is fogyott a bográcsban készült paprikás krumpli.

 

 

Másnap átbuszoztunk a Csíki-medencén és a Gyilkos-tó partjáról indult a napi túránk. Elsőként a Kis-Cohárd csúcsra kapaszkodtunk fel, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a tóra. A mai napon is elképesztően zöld, s vadvirágokkal teli réteken, s sötét fenyvesekben vezetett az utunk. Lapos-patak kanyonjában ereszkedtünk le a Békás-szoroshoz, melynek bejárása szintén egyedülálló élményt nyújtott. Egészen az ezeréves határvonalig gyalogolva a Kis-Békás szoroson át tértünk vissza a tó partjára. A rendkívüli meleg jócskán próbára tette csapatunk állóképességét, de néhány darázscsípésnél nem esett nagyobb bajunk szerencsére. A közel 16 km-es túra fáradalmait már a buszon pihentük ki, mely visszavitt minket Borzontra.

 

Harmadik napján ismét a Gyilkos-tó partjáról indult utunk, ám ezúttal kétnapi felszereléssel vágtunk neki a Nagy-Hagymás-hegységnek. Túránk végig magashegyi környezetben, 1000 méter felett vezetett csodás, virágos havasi réteken, sűrű fenyvesekben . Felkapaszkodtunk a Nagyhagymás 1792 méter magas csúcsára. Innen már látótávolságban volt napi végcélunk az Egyes-kő 1611 méter magas, jellegzetes csúcsáig, de mindenki becsülettel küzdött, így az esti órákat már a közvetlenül a csúcs mellett újonnan épült menedékház környékén töltöttük. Megmásztuk a sziklát, melynek tetejéről egészen a Hargitáig el lehetett látni. A közeli forrásban megmosakodtunk, megvacsoráztunk, majd a mendékházban tértünk nyugovóra.

 

 

Az éjszakai eső után másnap némiképp hűvösebb időben indultunk tovább. Ezúttal nem hegygerinceken és havasi réteken, hanem az Olt-folyó völgyében haladtunk vissza északi irányba. Megleltük a híres székely folyó forrását is, s egészen Gyergyószentmiklós határáig gyalogotunk, ahol a közelgő felhőszakadástól az időben érkező busz épphogy megmentett minket. Az éjszakát ismét a már jól megszokott borzonti szállásunkon töltöttük.

 

Túránk ötödik napjára nem igazán jelzett sok jót az előrejezés: egész napos komoly csapadék volt kilátásban. De mivel túránk egyik legjellegzetesebb napja következett, s sajnos a programokat mr nem tududtuk megcserélni, így úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Csomád-hegység kráterébe, a Szent Anna tóhoz. Egészen Bálványosfürdőig vitt minket a busz, innen egy rövid kaptatóval közelítettük meg a Torjai-büdösbarlangot, melynek mélyéből folyamatosan kénes gázok törnek elő. Kellemesen bizsergető érzés volt ázott esőkabátban állni a nagyjából derékig érő fullasztó gázban. A Buffogó-tőzegláp érintésével a következő nagyobb pihenőnket a Szent Anna-tó feletti tisztáson töltöttük, végre találtunk esővédett helyet így csak néhányan merészkedtek ki, hogy közelebbről is szemügyre vegyék az egyébként kellemesen meleg vizű és jóidőben fürdésre csábító tavat. Idén sajnos a strandolás itt kimaradt.

A hazautat egy kisebb medvecsalád nehezítette. Egy anyamedve és bocsai épp a mi útvonalunk környékénén bóklásztak, így egy kisebb kerülővel értük el túránk végcélját, Tusnádfürdőt.

Utolsó napunkon meglátogattuk a parajdi sóbányát vettük célba. Egy órát töltöttünk a föld mélyében. Délután Szovátára buszoztunk. Bár mára az idő jócskán lehűlt, nem hagytuk ki a fürdést a Mogyorósi-tóban, melynek sós vize kellmesen tartotta a meleget a ráhulló és vele nem keveredő nagyjából 3-4 cm csapadékvízzel ellentétben. Gyorsan elrepül a strandolásra szánt 2 óra, így a busz felé vettük az irányt, mellyel utoljára keltünk át a Bucsin-tetőn. Gyergyóalfaluban felszálltunk a Budapest felé induló éjszakai járatra, s innen már mindössze egy 10 órás éjszakai buszút választott el minket otthonunktól. Az egész heti megfeszített tempó okozta fáradtság gondoskodott róla, hogy az - ideúttal ellentétben - az utazás nagy része alvással teljen, s a hajnal már a budapest-népligeti buszpályaudvaron köszönött ránk