Iskolánkban hagyomány, hogy tanév végén túrázócsapatunk tagjai egy többnapos kirándulással ünneplik meg a szünidő beköszöntét. Idén közvetlenül a ballagás napján indultunk el 25 fős csapatunkkkal, hogy leevezzünk az Ipoly folyónk Ipolyságról egészen a a Dunakanyarban található Zebegényig.
Első nap este 7 óra körül szálltunk le a kis vonatról a világégi Drégelypalánk állomáson, s rögtön célba vettük a folyót. Egy rozoga fahídon át jutottunk el a felvidéki Ipolyhídvégre. Gyorsan felállítottuk a sátrainkat, s tüzet raktunk, így a népes szúnyoghad kénytelen volt hátra arcot venni. Finom vacsora után a tűz köré gyűlve beszélgettünk, s lélekben már készültünk a holnapi vízreszállásra.
Első találkozásunk az Ipollyal a Magyarországról Szlovákiába vezető fahídon
Június 17-én szombaton eljött a nagy nap, átbuszoztunk Parassapusztára, majd gyalog közelítettük meg a szomszédos Ipolyság vízlépcsőjét, s innen indult a három napos, 62 kilométeres evezés. Első nap viszonylag nyugodt vízen eveztünk, gyorsan siklottak a kenuk. Egy bedőlt fa okozott csak némi fennakadást, de ezen is ügyesen átküzdöttük magukat.
Az evezés nem mindig játék és mese
Igazi nagy feladatot a vízlépcsők jelentették, ebből a mai 21 kilométeres szakaszon akadt kettő. A gátak előtt már jó 20-30 méterrel ki kellett kötnünk, kiemelni a kenukat, kipakolni az összes csomagot és mindent átszállíttani a zúgó utáni alvízre. Ez a feladat minden alkalommal komoly csapatmunkát igényelt, s bátran mondhatom, hogy ezen a téren csapatunk hihetetlen fejlődést mutatott a három nap során. Az az átemelést mindig egy rövid pihenővel és fürdéssel zártuk, majd folytttuk utunkaz az immár felgyorsult folyón.
Déli, ebéddel egybekötött pihenő az ipolyviski vízlépcső mellett
A második átemelés után már szerencsére csak egy nagyon rövid szakasz maradt hátra. Szetén (Kubanovo) kötöttünk ki, ahol a falu polgármestere személyesen köszöntött minket. A fáradt csapatnak egy esti kártyázásra még maradt ereje, de a kimerítő, hosszú nap után gyorsan nyugovóra tértünk.
Esti kártyaparti a folyóparti táborhelyünkön
Második nap 19 kilométer és szintén két vízlépcső várt ránk a folyó középső szakaszán. Az Ipoly hamarosan visszatért a szlovák-magyar határra, így a déli pihenőnket már magyarföldön, Vámosmikola határában tölthettünk el. Az elmúlt heti áradások után a folyó sanos még mindig nem húzódott vissza teljesen a medrébe, így a kikötésre alkalmas kavicspadok rendre víz alatt voltak, nagyon nehéz volt megfelelő helyet találni 8 kenu számára. A vízlépcsőknél is elég nehézkes volt a partaszállás, sokszor egyesével kellett a hajókat kihúzni a parta, a többiek nem fértek oda. Így általában menet közben pihentünk, ha a folyó erre alkalmat adott. Tésa környékén azonban meglepően kanyargós, és gyors szakaszokkal találkoztunk. Az egyik hajónk el is vétett egy kanyart, borulás lett a vége, de szerencsére nem lett nagyobb baj, hála a már emlegetett kiváló csapatmunkának, a hajó utasai és a felszerelésük is hibátlanul meglett.
Kanyargunk a szűk folyómederben
Utolsó éjszakánkat Ipolytölgyes falu határában töltöttük. Itt még eggyel magasabb szintre emeltük az eddig is kimagaslóan működő csapatmunkánk színvonalát: a vacsorát is közösen készítettük el. A fiúk vizet hoztak a faluból, és a tüzet táplálták a lányok a konyhai munkálatokban segédkeztek, így egy kicsit mindenki magáénak érezhette az elkészült paprikás krumplit, mely pillanatok alatt eltűnt a tányérokból
Közösen még főzni is jobban esik
Az esti órákban volt az hagyományos újoncavató szertartásunk, emellett rengeteg túrázó ifit is avattunk, akiknek egy közös koreográfiáfal kellett készülniük, melyet a stégen adták elő. Sajnos nem mindenki úszta meg szárazon a dolgot, de ennyi baj legyen. Az utolsó tábortűznél még hosszas beszélgetések kezdődtek, majd nyugovóra tértünk a hibátlan, csillagos égbolt alatt egy újabb kalandokkal teli nyári nap reményében.
A harmadik napon már nem kellett megküzdenünk ádáz vízlépcsőkkel és a torkolathoz közeledve a folyó is egyre békésebb arcát mutatta felénk. Csupán egy rőzsegát torlódott fel Letkés falu határában, melyet egy szűk átjárón keresztül tudtunk keresztezni. Egy rövid pihenővel, problémamentesen már délután egy óra körül megérkeztünk a Dunára, s Szobon kötöttünk ki.
Szaladnak a kenuk a Duna felé
A Dunára kiérve meglepődve néztünk végig a hatalmas víztükrön. Itt már nem kellett bedőlt ágakat kerülgetni, kanyarodni, keresni a sodorvonalat. Bár négy kilométerre volt, mégis tisztán látszott előttünk Zebegény. Kikötni is bőven volt hely. Kitisztítva adtuk vissza a kenukat, majd felszálltunk a Budapestre tartó emeletes vonatra és alig két óra alatt hazajutottunk.
Fárasztó volt, de alapjában vegyes érzelmekkel zárult ez a túra. A nomád körülmények eleinte próbára tettek minket, de aztán mindenki gyorsan megtalálta az összhangot a környezeti tényezőkkel és csapattársaival is, ennek köszönhetően egy jó hangulatú túrát tudhatunk magunk mögött. Mindenkinek jó pihenést kívánok, folytatás szeptemberben.
Puskás Zoltán
