Kémia Derby II. forduló

Iskolánkban rendezték meg ennek a színvonalas országos versenynek a 2. fordulóját, ahová már csak azok a tanulók kaptak meghívást, akik a miskolci versenyen 60% felett teljesítettek.A versenyen általános iskolások és gimnazisták is részt vettek, a zsűrizésben pedig főiskolai tanárok is dolgoztak.

A verseny egy látványos kísérlet-bemutatóval kezdődött, majd a diákok évfolyamok szerint elvonultak írásbeli, szóbeli és gyakorlati tudásukról számot adni.

A reggel 10 órától délután kb. 3 óráig tartó versenyen iskolánk négy hetedikes diákja vett részt,.
Örömmel jelentjük, hogy a hetedik évfolyamosok versenyén Madocsay Tünde 7.n. a II. helyet szerezte meg, Csente Dorottya 7.n. és Kovács Fanni 7.n. a IV. helyen, Tölgyesi Csilla 7.n. pedig a VII. helyen végzett.
Gratulálunk a kitartó és eredményes munkához!
A verseny fő szervezője Madarassy Márk, az iskolánkban zajló II. forduló helyszíni körülményeit Maróthy Éva néni biztosította és szervezte, a bemutatót a miskolci Herman Labor tartotta.

Köszönjük minden szervező és résztvevő munkáját! További képek.
Gratulálunk!

Partnereink

bakosfa cewe  
kobold 004  iskolagyumolcs  

egyszazalek

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Július 2025
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

Köszönjük

2024-es évben a MEGY Alapítvány

1.421.042 Ft

támogatásban részesült az 1%-os felajánlásokból. Köszönjük szépen!

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

Nincsenek események
Free Joomla! templates by AgeThemes