Pedagógusnap alkalmából a Dél-Budai Tankerületi Központ a "Dél-Buda kiváló pedagógusa" elismerő oklevelet adományozta iskolánk pedagógusának, Tevan Zsolt tanár úrnak.

Nagyon büszkék vagyunk és szívből gratulálunk neki!

Tisztelt Szülők, Vendégeink!

A május 21-re tervezett Bográcsparti, a reggeli szeles-esős időjárás miatt egy órával később, délelőtt fél 10 - 10 órakor kezdődik majd. Megértésüket köszönjük!

Várjuk Önöket!

Üdvözlettel:

Az iskola Vezetősége és Tantestülete

Június első hétvégéjén 9 lelkes diákunk és ifink vállalkozott a túrázócsapat hagyományos Balaton körüli bringatúrájára. Idén Siófokról rajtoltunk, s a második nap végén Balatonfüred elérése volt a cél. Összesen 180 kilométert tettünk meg.

Pedagógusnap alkalmából a Dél-Budai Tankerületi Központ a "Dél-Buda kiváló igazgatója" elismerő oklevelet adományozta iskolánk igazgatónőjének, Perge Évának.
Nagyon büszkék vagyunk és szívből gratulálunk neki ????

 

 

Kedves versenyző diákok és szülők!

Több mint 140 nevezés érkezett a pénteki futóversenyünkre. Mi már nagy izgalommal készülünk, reméljük, hogy idén minden úgy sikerül majd, ahogy elterveztük.

Készítettem egy tájékoztató levelet a legfontosabb információkkal, kérem minden induló olvassa el. Megtudható belőle többek között az is, hogy kinek mikor indul a futama, és hogyan jut el a helyszínre.

TÁJÉKOZTATÓ LEVÉL A FELKÉSZÜLÉSHEZ

KÍSÉRÉSI BEOSZTÁS (a táblázat több munkalapból áll)

FUTAMBEOSZTÁS (a

...

Június 1-jén, szombaton került megrendezésre az 52. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Budapesti Döntője, amelyen felnőtt csapatunk ezüst minősítést nyert.
A csapat tagjai: Kustán Klaudia, Szabóné Baintner Ágnes, Dudás Ágnes, Szeiler Emese és Rakusz Ádám.
Felkészítő: Fleck Zsófia és a gyerekcsapat.

Megérkeztek a gádoros pólók, minden méretben, 2500 forintért lesz kapható.
Premier vásárlás a bográcspartin.

Tisztelt Szülők!

A jövő tanévre vonatkozóan lehetőségük van módosításra gyermekük hit- és erkölcstan/etika órákon való részvételéről. Amennyiben változtatni szeretnének, hogy gyermekük melyik oktatásban vegyen részt, 2022. május 20-ig tehetik meg írásban.

Ennek menete a következő:

www.gadoriskola.hu honlapunkon a letölthető dokumentumok közül nyomtassák ki az erre vonatkozó kérelmet. Egyértelműen (gyerek neve, osztálya is!) töltsék ki, írják alá, fotózzák le/ szkenneljék és a Ez az

...

Május 29-én a Fővárosi Állatkertbe mentünk iskolánk legjobb tanulóival. A jutalomkiránduláson először egy látványos fókaetetést néztünk meg, majd az alsósok a Varázshegyben, a felsősök pedig egy-egy bemutatóhelyen az állatok tájékozódásáról hallgattak előadásokat. Rövid sétát tettünk még a kertben kedvenc vagy érdekes állatokhoz, majd kissé elfáradva, de élményekkel feltöltődve indultunk haza.

Kedves Szülők! A Balatonakaliba szervezett táborunkba utazó gyerekek szüleinek tartunk fontos szülői értekezletet május 30-án kedden délután fél 5-kor. Megjelenésükre feltétlenül számítunk. Kérjük, hogy, akik még nem fizették be a tábor költségeinek 2. részletét, fizessék be a titkárságon!

 
 

Várunk minden alsós német nyelvet tanuló gyereket táborunkban, ahol játékokkal, kézműveskedéssel, izgalmas programokkal bővítjük a német tudásunkat. 

Az alábbi táblázatban látható a 2023-2024-es tanévre felvett leendő első osztályos tanulóinak listája OM-kód alapján:

Képzőművészeti tábor a XXII. kerületben 6-14 éves gyermekeknek.
Még lehet jelentkezni a SZÍN-FOLT képzőművészeti táborba, amihez a Gádor Általános Iskola biztosítja a helyszínt.
Ha szeret a gyermek rajzolni, festeni, agyagozni, fejlődni szeretne, vagy kipróbálni változatos technikákat / grafika: térbeli ábrázolások alapjai, festés: akvarell, tempera, térplasztika: papír, agyag/ várom jelentkezését idei táboraimba.
időpontok:

  • június 24-28-ig
    július 1-5-ig

Nagyon vártuk és most végre itt van.
Ruhagyűjtő akció a GÁDORBAN május 03-09. 12 óráig
AKCIÓ ÚJRA! Már háromszor sikeresen lezajlott, idén is próbáljuk meg! Mindenki nyer vele.
Iskolánk idén is benevezett a "Sulizsák" elnevezésű programba, melynek keretén belül MÉG HASZNÁLHATÓ RUHAFÉLESÉGEKET, KIEGÉSZÍTŐKET gyűjtenek újrafelhasználás céljából.
A ruhákat, egyebeket ( kb,10 kg-os ) zsákba csomagolva lehet a megadott napokon a portán leadni.
A gyűjtött ruhákért az átvevő cég lemérés után fizet az
...

Május 25-én (szombaton) volt iskolánkban a hagyományos Gyermeknapi Bográcsparty. Délelõtt 9 órától diákok és szülõk népes serege töltötte be az iskolaudvart, s kezdetét vette a sütés-főzés. 

Amíg a finomabbnál finomabb fogások készültek a gyermekek sem unatkoztak. Az alsósok sorversenyeztek, a felsõsök pedig a kerületben portyáztak.  Az udvaron különféle kézmûves mesterségeket lehetett kipróbálni (gyékényfonás, csuhé, gyertyamívesség), emellett diótörés, gólyalábazás, rönkséta, horgászás,

...

2015-ben járt utoljára Gádoros túrázócsapatunk a vadregényes Öreg-Bakonyban. Idén tavasszal végre visszatérünk. Ha Te is részese akarsz lenni annak a kalandvágyó csapatnak, aki április 22-én beveszi a Bakony szurdokvölgyeit, akkor ne habozz, jelentkezz minél hamarabb!
Sok szeretetettel várunk!

Iskolánk minden évben megrendezi a projektnapot, ami idén összekötöttük a bográcspartival, hogy a szülők is meg tudják nézni a nyolcadikosaink kísérleteit.

FÉNYKÉPALBUM

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik

...

5-7.évfolyamos tanulóink 12 csapattal vettek részt a Nők a reformkorban című projektversenyünkön. A színvonalas prezentációk között szoros volt a verseny. 1.helyezett: Roska Bodza- Maródi Elina 6.b, 2.helyezett: Kerekes Emma- Kovács Laura 6.n, 3.helyen Nerpel Adél 5.a végzett. Különdíjat kaptak: Frey Júlia- Barna Zsófia 6.a, és Liszkai Bogi- Hepp Annamária 7.a.
Tanáraik: Békyné Csabai Éva, Horváthné Pilinger Zsuzsa, Mindler Istvánné
Gratulálunk!

Április 25-én felnőtt csapatunk is megmérette magát a Vöröskereszt Elsősegélynyújtó Versenyén. Arany minősítést szereztek és továbbjutottak a fővárosi fordulóba.
A csapat tagjai: Kustán Klaudia, Baintner Ágnes, Dudás Ágnes, Szeiler Emese és Rakusz Ádám.
Felkészítő: Fleck Zsófia és a vöröskeresztes gyerekcsapat

Idén is részt veszünk a határon túli magyar árvaházak, gyermekotthonok, óvodák és iskolák számára szervezett karácsonyi adománygyűjtésben.
Várunk mesekönyveket és társasjátékokat november 16-a és december 8-a között.
A felajánlásokat az aulában található gyűjtődobozba lehet elhelyezni.
Segítségüket és támogatásukat nagyon szépen köszöni az iskola Diákönkormányzata

Április 22-én az Országos Csecsemő- és Kisdedgondozó verseny fővárosi fordulóján csapatunk 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Kaszt Boglárka, Balogh Bence és Töttős Barnabás 7.A osztályos tanulók.
Felkészítő: Fleck Zsófia
Gratulálunk!

A Magyar Népmese Napjára

 a GÁDOR Általános Iskolában kidoboltatik, hogy

Diákvárosunk ifjú olvasói idén is ellátogathatnak a mesék birodalmába.

A mesenappal kapcsolatos részletek itt olvashatók

Ápr.23-án a Zöld Követ Egyesület képviseletében Dr.Varga Sarolta nagyon hangulatos és játékos környezetvédelmi foglalkozásokat tartott a 3. és 4. évfolyam osztályainak. Ezzel a programmal a Föld napja alkalmából igyekeztünk szélesíteni a gyerekek környezettudatos szemléletét. A képek tanúsága szerint hasznosan és kellemesen töltötték az idejüket tanulóink.

Ehhez a jeles naphoz kapcsolódva szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a Sulizsák ruhagyűjtő akciónk idén is szép eredménnyel zárult. 1475 kg

...

Iskolánkban a következő szerdai napokon lesz ügyelet a nyáron 9 -13 óráig:

2022. június 29. 
2022. július 13.
2022. július 27.
2022. augusztus 10.
2022. augusztus 24.

A tavaszi szünet előtti délután a törszakkörösök Éva nénivel egy belvárosi sétára indultak. Megtekintették a Bazilikát és felmentek a Panoráma teraszra, hogy kissé remegő lábakkal megcsodálhassák Budapestet a magasból. Majd rövid "Mekis kitérő után" kutatásra indultak a Földalatti Vasúti Múzeumba, ahol a "Kis" földalatti történetével ismerkedtek feladatlapokat töltve. Igazán tartalmas délutánnal és élményekkel tértek vissza az iskolába.

Több nagyszabású öko gyűjtő akcióban vett részt iskolánk idén, amikben nagyon szép eredményeket értünk el. Köszönjük a szülők, diákjaink és a környékbeli lakók együttműködését!
Közösen sikerült!
Parírgyűjtés: szeptemberben 5200 kg
áprilisban 3600 kg,
Ruhagyűjtés : 875kg,
Olajgyűjtés : kb havonta megtelik a tartály,
Kupakgyűjtés: 1. helyezés a jótékonysági akcióban,
Elemgyűjtés : folyamatosan hozzák a gyerekek + egy nagyobb szülői adományt kaptunk.
Tanítványaink több környezetvédelmi versenyen
...

A VÖRÖSKERESZT budapesti területi fordulóján iskolánk csapata (Baintner Ágnes, Dudás Ágnes, Geiger Klára) Arany minősítést kapott!?
Gratulálunk !

Március 20-án 4-8. évfolyamból, 144 gyermek vett részt, a Kiserdőnél kijelölt saját pályán, a telefonnal teljesíthető Medve Matek – Pénzfutamon.
45 perc matek, sok, futás, lelkesedés, izgalom párosult a napfényes délutánon.
Köszönjük a kísérést pedagógusainknak: Máté Évának, Tégli Dórának, Rostás Mónikának, Kustán Diának, Geiger Klárának, Tevan Zsoltnak, Rakusz Ádámnak, Dudás Andreának
Folytatás májusban a Gellért-hegyen!

A Dél- Budai Tankerületi Központ által adományozott "Az Intézmény Közneveléséért" díjat vehette át Szabados Mónika tanárnő, a Budai Nagy Antal Gimnázium dísztermében tartott Pedagógus napi díjátadón.
Szeretettel gratulálunk és köszönjük lelkes és kimagasló munkáját!

Az 1848-as márciusi eseményekre emlékeztünk az 5. évfolyam rendhagyó műsorával.
A műsort szerkesztette és betanította: Szabados Mónika

Tovább a fényképalbumhoz

A bográcsparti keretében a Nádasdy Alapfokú Művészeti Iskola nagy sikerű kézműves bemutatkozó, szobrász, grafika-festészet foglalkozást is tartott. 

TEXTIL- KÉZMŰVES

Nagyon sok diák és szülő vett részt és érdeklődött iskolánkban folyó kézműves oktatás iránt. A nagy érdeklődés alapján a Gádor Általános Iskolában is lehetőséget kaptunk helyben kézműves oktatás indítására alsó tagozatos (2. 3. 4.-es) diákok részére. A foglalkozásokon művésztanár ismerteti meg változatos, kreatív formában a

...

2024. március 6-án leendő elsős tanítónénik tartanak nyílt órákat, melyre sok szeretettel várjuk Önöket. Kérem, amennyiben tervezik, hogy megtisztelnek minket látogatásukkal regisztráljanak az alábbi űrlapon:

REGISZTRÁCIÓ NYÍLT ÓRÁRA

Amennyiben már eldöntötték, hogy hozzánk szeretnék íratni gyermeküket, kérem töltsék ki az alábbi űrlapot:

ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP A GÁDORBA

Sikeresen lezajlott pénteken a Gádor Trail terepfutóversenyünk. Fényképes beszámolóval hétfőn jelentkezünk majd, addigra összegyűjtjük a versenyről készült képeket.

Az ünnepélyes eredményhirdetés szombaton a bográcsparti végén volt. Minden kategóriában megtapsoltuk, megjutalmaztuk a dobogósokat.

A teljes eredménylistát az alábbiakban közöljük:

EREDMÉNYLISTA

Az idén alakult történelem szakkörösök csoportja Budapest 150 éves születésnapja alkalmából egy féléves projektmunkát végzett. Budapest történetéről, jelentős személyekről, épületekről, szólásokról gyűjtöttek anyagot és alaposan szelektálva, egy lényegre törő előadást tartottak tegnap szülőknek, diákoknak, pedagógusoknak, amelynek nagy sikere volt.
Köszönjük nekik ezt a nagyon színvonalas, érdekes előadást.
Felkészítő tanáruk: Békyné Csabai Éva
Gratulálunk!

Tisztelt Szülők!

Iskolánkba a 2022/2023. tanévre a következő tanulók nyertek felvételt:

Február 9-én tanulóink nagy örömére idén is megrendeztük a hagyományos farsangi mulatságot. Délelőtt alsósaink, délután felsőseink ünnepeltek.


Az alsósok beöltözhettek egyénileg és csoportosan, majd ezekből az alkotásokból választotta ki a zsűri minden osztályból a legjobbat. Volt tombolahúzás, eszem-iszom, mulatozás, majd a gyerekek hazamehettek.

Délelőtt a felsősöknek rendes tanítás volt, délután fél ötkor vette kezdetét a rendezvény. A bálkirálynő, bálkiráy (Labodics Bori és Jankó András)

...

Idén is készítettünk egy összeállítást életre való órákon, illetve iskolán kívüli eseményeken készült fotókból:

FÉNYKÉPALBUM

Az iskola színjátszócsoportja a Mol Új-Európa Alapítvány Tehetségtámogató Programján pályázott. Az elnyert összegből Esztergomban töltöttek 4 napot. Idejük nagy részében egy Lebstück Mária ( Mária főhadnagy) életét feldolgozó darabot próbáltak, melyről videófelvétel készült az Operettszínház idei versenyére.

További képek

Negyedikeseink idén is meghitt betlehemes műsorokkal készültek, melyet alkalmuk volt a a Levendula idősek otthonában, és az iskolában alsós társaiknak és a vendégként érkező óvodásoknak is bemutatni.

Felkészítő tanárok: Szabóné Máté Éva és Tégli Dóra

FÉNYKÉPEK

Töri projektnap képei itt!

November 29-én második alkalommal biztosítottunk teret iskolánkban, hogy a tehetséges gyerekek bemutathassák táncban, művészetben és sportban elért tudásuk, sikereik gyümölcsét. Idén is nagyon sok előadást láthattunk, s a legjobb produkciókat díjaztuk.

Fényképalbum

A Budafoki temetőben a POFOSZ kerületi megemlékezésén verset mondtak: Hunics Barbara, Kiss Vanda, Pintér Lara (8.A).
Köszönjük!

Társas játékok, szabaduló szobák készültek a török kori emlékeinkről. Képek itt!

3D-s Budafok térképek, címerek készültek a projekt második foglalkozásán. Képek itt!

A tudnivalókat itt olvashatjátok el!

Köszönjük szépen a 8. évfolyam előadását! További képek itt.

Helytörténeti sétákat tartottak az ötödikeseink Budafokon, hatodikosaink török kori helyszíneken, míg a hetedikesek a millenniumi Budapesten.

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

Nincsenek események
Free Joomla! templates by AgeThemes