Február 21-én, pénteken megint lakók költöztek a Gádor épületébe. Most Hegedűs Tamás bácsi és osztálya vette birtokba az iskolát és az alváson kívül szinte mindenre sor került.
15 gyerek 770 oldalt olvasott, megfejtettek kvízeket, képrejtvényeket, meséket ismertek fel kivetített képekről, illetve zenerészletekről, limbóztak, székfoglalóztak, kosaraztak.
Itt sem maradt el az éjszakai vadászat és egy matematika tanár osztályához méltón eldugott számokat kellett a sötétben megtalálniuk a gyerekeknek....

Március 19-én iskolánk túrázócsapata megnyitotta az idei túraszezont. Első utunk a Pilis-tetőre vezetett. Egy 14 kilométeres körtúra során meglátogattuk a Vaskaput, valamint a Boldog Özséb kilátót. A túráról készült képek megtalálhatók iskolánk közösségi oldalán.

FÉNYKÉPALBUM

Tisztelt Szülők!

Mint már bizonyára tudják, igazgatónőnk, Maróthy Miklósné a tanév végén nyugdíjba megy. Helyére iskolánk igazgatóhelyettese, Perge Éva pályázik. A benyújtott és véleményezésre iskolánkba visszaérkezett egyetlen pályázatot megtalálják a honlapunkon.

A Választási Bizottság nevében kérem, hogy véleményüket juttassák el az osztály megbízott szmk-s szülőjének 2019. április 15.-éig.

A szülői munkaközösség közös véleményét Pisztrai Beatrix az szmk elnöke fogja összegezni és a

...

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

A pályaválasztás az egyik legmeghatározóbb, de talán az egyik legnehezebb döntés is életünk folyamán, amely később jelentős hatást gyakorolhat helyzetünkre, személyiségünkre, érzéseinkre. A felvételi közeledtével – mind szülőként mind diákként – érdemes tudatosan is átgondolkodni a sikeres pályaválasztáshoz vezető főbb szempontokat és ezeket szem előtt tartani már a középiskola kiválasztása során is. Az egyéni érdeklődés mellett, fontos figyelembe venni az egyéni

...

Március 19-én a hosszú téli pihenő után végre útra kelnek iskolánk túrázó diákjai. Első útjuk a Pilisre vezet majd, ahol megcsodálják a Bodlog Özséb kilátó nyújtotta panorámát, majd a Vaskapu érintésével egy körtúrán térnek vissza a túra kiindulási pontjára, Pilisszántóra. A túra nyílt, bármely diákunk csatlakozhat. Előzetes jelentkezés nem szükséges, de megköszönjük, ha részvételi szándékodat pénteken jelzed felénk.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A TÚRÁRÓL

 

Február 20-án nyílt órákat tartanak pedagógusaink 9-12 óra között. Az egyes osztályok nyílt óráit a mellékelt táblázat tartalmazza. Sok szeretettel várjuk Önöket!

Az "Igazából szerelem" című film reptéri jelenetének megidézésével kezdődött felsős színjátszóink karácsonyi előadása. Mónika néni lelkes csapatának idei rendhagyó alakítása egy semleges helyszínen, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, "érte utol" a karácsonyt felhívván a figyelmet arra, hogy az Ünnep hangulata csak azoknak adatik meg, akik kiűzik lelkükből a mindennapok fárasztó, idegesítő és néha unalmas verklijét.
Az előadás karácsonyi hangulatával térhettek vissza osztályaikba felsőseink, hogy

...

Kedves Szülők, kedves Gyerekek!
 
Az idei nyári akalis táborunk időpontja 2022. július 03 – július 10.
 
A táborozás költsége: 46.000 Ft, amit két részletben kérünk szépen befizetni. Az első részlet (26.000 Ft) befizetésének határideje: április 8., A második részlet (20.000 Ft) befizetésének határideje: május 20.
 
Az összeg tartalmazza a buszköltséget, az étkezést, szállást, a tábori pólót, a strandbelépőket, anyagköltséget az alkotó munkákhoz, jutalmakat és egyéb programjaink költségeit. (A teljes
...

Kedves Szülők!

Nyári akalis táborunk időpontja 2019. június 30 – július 7. A táborozás költsége: 37.000 Ft.

Befizetés két részletben lehetséges. Az első részlet (20.000 Ft) befizetésének határideje: március 29. péntek A második részlet (17.000 Ft) befizetésének határideje: május 3. péntek Az összeg tartalmazza a buszköltséget, az étkezést, szállást, a tábori pólót, a diszkóhajót/hajókirándulást, vonatjegyet Füredre, a strandbelépőket, anyagköltséget az alkotó munkákhoz, jutalmakat és egyéb

...

Péntek 13-án 5. és 6. osztályos diákjaink szerencsésnek érezhették magukat, mert a Mobilsuli képviselőitől csupa hasznos, gyakorlati információt tudhattak meg a telefon használatáról. Ezt megelőzően egy kis mobil történelem és mobil etikett, mit illik és mit nem illik; továbbá hasznos biztonsági információk hangzottak el, például a facebookkal kapcsolatban.

Február 11-én került sor iskolánk farsangi rendezvényére, melyet idén is rendhagyó körülmékeny között szerveztünk meg. Reggel 7:45-kor vette kezdetét az egész napos program a bálkirály-bálkirálynő és udvartartásának iskolai felvonulásával. A folyosókon már ekkor sok jelmezes kisdiákunk tüsténkedett. Második szünetben az osztályok beöltözős produkcióját értékelte a zsűri, majd nagyszünetben már az udvaron folytatódott a már megkezdett mulatság a királyi tánccal, s a tombolával. Meglepetésként a zene a

...

December 15-én (szombaton) tanítás lesz iskolánkban "B-hét" szerdai órarend szerint rövidített, 35 perces órákkal. A 4. órának 10:55-kor, az 5. órának 11:40-kor, a 6. órának 12:35-kor és a 7. órának 13:20-kor lesz vége. Az új rövidített csengetési rend megtekinthető lentebb.

2013. december 6-án a 6.b osztály múzeumi foglalkozásra ment a Magyar Nemzeti Múzeumba. A 90 perces interaktív órán sok érdekeset hallhattak a magyarországi lovagkorról.
Nagy Lajos király és lovagjai, ill. udvarhölgye bőrébe bújhattak bele a gyerekek. Kardot forgathattak, láncinget próbálhattak, és még a pénzverést is megtanulhatták. Az anjouk liliomos aranyforintját marokszámra készítették. Fényképek.

Február első hétfőjén került megrendezésre a hagyományos korcsolyázós és kézművesnapunk. Idén új helyszínen, a budafoki fedett korcsolyapályán korcsolyáztak 5-6. osztályos  diákjaink. Alsósaink pedig kézműveskedtek, legtöbben már a farsangra készülve álarcot, díszeket készítettek, más ötletes alkotások is kerültek ki a szorgos kezek alól. 

Tovább a fényképalbumhoz

Tisztelt Szülők!

Iskolánkban március 12-én, kedden délután 16.15-től tartunk tájékoztató szülői értekezletet a 2019/20-es tanév hit-és erkölcstan oktatásával kapcsolatosan.

A szülői értekezleten az érintett egyházak képviselői is részt vesznek.

Várjuk az érdeklődő szülőket!

Budapest, 2019. március 1.

Az iskola vezetősége

drogprevIskolánk 7-8. évfolyama 12 fővel képviseltette magát november 26-án a Cziffra György Művelődési Központban Vigyázz magadra! címmel megrendezett drogprevenciós és bűnmegelőzési napon.

Tanulóink hasznos, elrettentő példákat hallottak az előadóktól, amiket osztályfőnöki órákon megosztottak társaikkal. A nap végén megtekinthették a "Retró" drogprevenciós kiállítást.

Február 1-jén nagyszünetben megtörtént elsős diákjaink igazi Gádorossá avatása. A kicsik a múlt héten kapták meg első bizonyítványukat iskolánkban, ezt ünnepeltük közösen a tornateremben. Az ünneplés végén egy kis emlékkártyával és az elmaradhatatlan cukorkával ajándékozták meg az elsősöket ötödikeseink. Csak így tovább!

FÉNYKÉPALBUM

Felsősök figyelem! December 15-e a felsős vizsga jelentkezésének határideje. A vizsgatételek már minden tantárgyból nyilvánosak, s a megújult vizsgaszabályzatot is olvashatjátok. Jelentkezni idéntől már nem papír alapon, hanem honlapunkon közzétett online jelenktezési lap segítségével tudtok. Kérjük, hogy a kérdőívet tanulónként csak egy alkalommal töltségek ki, amennyiben elhibáztátok vegyétek fel a kapcsolatot az adminisztrátorral. Jó felkészülést kívánunk!

November 20-án délelőtt minden meghirdetett tanórán voltak érdeklődő szülők felsős nyílt napunkon. Célunk az volt, hogy az alsós szülők is ismerkedjenek meg a felső tagozattal, a leendő osztályfőnökökkel, nyerjenek betekintést a tanítási órákba. Fényképek.

Idén is folytatja iskolánk az Életrevaló iskolakultúra programot. Az osztályok ismerkednek, illetve gyakorolják a 7 szokást az életrevaló órákon, szakorákon és az iskolán kívüli programjaikon is.

FÉNYKÉPALBUM

A Gádor Általános Iskola gondnok/karbantartót keres teljes állásra. Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

...

November 17-én (vasárnap) 27 felsős tanulónk 9 csapatba tömörülve vett részt a Gádor Általános Iskola Házi Tájékozódási és Túraversenyén, melyet a Biatorbágy mellett található Kő-hegyen rendeztünk meg. Diákjaink feladata az volt, hogy térképpel a kézben pontokat keressenek meg az erdőben és ott természetjárással és túrázással kapcsolatos feladatokat oldjanak meg. A pontokat régi, már elballagott tanulóink adták. Az időjárás kedvező volt és a verseny is végig nagyon jó hangulatban telt. Diákjaink az

...

Az idén is (tavaly a Covid járvány miatt nem vettünk benne részt) bekapcsolódunk a Szent László Társulat szervezésében a határon túli magyar árvaházak, gyermekotthonok lakóinak és szórványközösségek magyar óvodáinak és iskoláinak jótékonysági adománygyűjtési akciójába, valamint saját, gádoros gyerekeknek is szervezünk tartós élelmiszergyűjtést.

A határon túli gyűjtésnél várunk tartós élelmiszereket és édességeket, valamint társasjátékokat, játékokat és mesekönyveket(ruhát nem!)

A gyűjtési

...

Kedves Szülők!

Az alábbi táblázaton láthatják a november 12-15-ig esedékes fogadóest részletes időbeosztását. A pedagógusokhoz feliratkozni az iskola aulájában elhelyezett íveken lehet. Várjuk Önöket!

Sikeresen, több mint ötven érdeklődő jelenlétével zajlott le első szülői fórumunk. Benes Andrea pszichológus előadása után igazgatónőnk és felsős tanáraink meséltek a szülőknek az iskola felsős életéről, programjairól, eredményeiről.

A fórum folytatásaként november 20-án 3-6. osztályig várjuk a szülőket nyílt napra 9-12 óráig, ahol kimondottan felsős tanárok óráira ülhetnek be.

November 6-án csodálatos őszi idő fogadta a Budai-hegységben iskolánk 32 tanulóját, akik nyolc csapatba tömörülve indultak neki a az erdőnek, hogy ott jellegzetes helyeket keressenek fel, ahol néha izgalmas, néha ügyességet, tudást, vagy kreatívitást igénylő feladatokat oldjanak meg. Így jutottak el a Piktortégla üregekhez, a Végvári-sziklához és a Magos-kőre, s amellett, hogy jót túráztak a csodás őszi erdőben, s gyönyörködhettek a kilátásban, nagyon jól érezték magukat. A verseny végeztével a

...

A Gádor Általános Iskola azonnali kezdéssel német szakos tanárt keres félállásra. Jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

...

Rengeteg érmet és helyezést hozott el iskolánk az ide kerületi úszóversenyről. Íme egy kép a legjobb teljesítményt nyújtó diákokról. Gratulálunk a csapatnak! Hajrá Gádor!

További képek és részletes eredmények.

Október 21-én rendeztük a hagyományos környezetvédelmi versenyünk, ami a Földünkért világnaphoz kapcsolódott. A résztvevő nyolc csapat tagjai lelkesen, a tudásuk legjavát adva bizonyították be a téma iránti elkötelezettségüket. A feladatok megoldásához szükségük volt kreativitásra, földrajzi, biológiai és környezetvédelmi ismeretekre. Az első 3 helyezett csapat könyv és írószer jutalmakban részesült.

Kedves Szülők!

Most következő héten lesznek iskolánkban az őszi szülői értekezletek. Az alábbi táblázatból megtudható, hogy melyik osztályfőnök mikor tartja a sajátját:

Nagy Etelka tájékoztató előadása, beszélgetése a 7-8. osztályokban

2013. november 5. 1. óra, 7.a

Vélemények az előadásról

„Egyre közelebb kerülünk a pályaválasztáshoz, így ideje lesz döntenünk. Ebben iskolánk két tanulójának édesanyja, Nagy Etelka segített nekünk, aki marketinggel foglalkozik. Ahhoz, hogy megértsük, hogy pontosan mit is dolgozik, és hogyan, ezért tartott nekünk az iskola könyvtárában egy előadást.

Beszélgettünk gazdaságról, pénzügyekről. Gondolom, unalmasnak hangozhat, de én kifejezetten

...

Október második szombatján útra kelt iskolánkt túrázócsapata, hogy meghódítsa a Börzsöny legnagyobb magaslatát, a 938 méteres csóványosi kilátót. Királyrétig kisvasúttal mentünk fel, innen indult a 18 kilométeres útvonal, mely végig csodálatos színekben pompázó őszi erdőségekben vezetett. A Foltán-keresztnél tábortűz mellett szalonnát sütöttünk, s kellemesen elfáradva értünk vissza Diósjenőre. 

A túrán készült fényképekből összeállítás található a közösségi oldalunkon.

Tisztelt Szülők!
 
A tanévkezdés gördülékenysége miatt szeretnénk Önöket kérni, hogy az alábbi nyilatkozatokat a második tanítási hétre küldjék be gyermekeikkel az osztályfőnököknek:
 
Segítő együttműködésüket köszönjük!
 
Az iskola vezetősége

Október 25-én iskolánk vendége volt Yvonne Andersson, aki Svédország Uddevalla városának gimnáziumában német és spanyol nyelvtanár. Emellett -mint a legtöbb svéd- az angol nyelvet is kiválóan beszéli, így iskolánk diákjainak is németül és angolul tartott előadást Svédországról. A gyerekek pár egyszerűbb svéd kifejezés mellett megismerkedhettek az ottani gyerekek életével, svéd szokásokkal, kultúrával, Stockholmmal...Yvonne jóvoltából iskolánk könyvtára gazdagabb lett néhány Astrid Lindgren kötettel, amelyeket minden

...

A Magyar Népmese Napja kicsit szomorkásan indult - de ez sem tartotta vissza a szülőket. Vidáman hozták meseruhába bujtatott csemetéiket Mesevárosunkba, és izgatottan töltötték a szülői totót. Jókedvűen kezdődött a nap, szinte fel sem ismertük a gyerekeket a meseruhákban. Egész napunk a meséről szólt- elkészült a festőinasok rajz- és a mesterek műveinek kiállítása is. Reggel meséltek a felsősök, volt mesepuzzle az aulában, még a csengő is mesélt nekünk. Az osztályokból meseszó, előadáshangok,
...

Idén lehetősége van diákjainknak október 7-én a Futafok helyett a Budapest Maraton gyermektávjain történő nevezésre/indulásra.

tájékoztató levél a maratonról

evezesOkóber 18-án pénteken a Lágymányosi Spari Vízisport SE oktatói meghívták 5. osztályosainkat a Lágymányosi öbölben található vizitelepükre, ahol rövid elméleti oktatás mellett  megismerkedtek tanulóink a kenuzás rejtelmeivel!

madar2021. Szeptember 30. csütörtök

A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

var

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK!madar2

A Magyar Népmese Napjára

 a GÁDOR Általános Iskolában kidoboltatik, hogy

Diákvárosunk ifjú olvasói idén is ellátogathatnak a mesék birodalmába.

NAGY OLGA néprajzkutató születésének 100. évfordulója alkalmából az általa gyűjtött magyar népmesékkel is foglalkozunk.

Október 19-20-i hétvégén varázslatos őszi idő fogadta a Mecsekbe látogató mintegy 30 fős csoportunkat. Különbusszal a vártnál hamarabb elértük a Mecsek-hegység északkeleti régiójában található Mecseknádasd falucskát, majd Óbányát, ahol belevetettük magunkat a hegység vadregényes lankái közé. Kisújbányáig patakvölgyben haladtunk, a mellettünk csobogó patakocska apró, ám látványos vízesései mellett. Rövid pihenő után a Cigány-hegyi kilátóhoz baktattunk fel, majd a Pásztor-forrás környéki rétre telepedtünk le, ahol szabad

...

A nagyszünetben nyolcadikosaink várták az udvaron a két új felsős osztályt. A gyerekeknek a nyolcadikos diákoknál kellett borítékokat keresniük, melyekben egy-egy 5. osztályképes puzzle darab volt. A darabokat megtalálva, a képet kirakva teljesítették a feladatot, majd iskolánk vezetősége és a többi gádoros előtt elmondták az avató fogadalmat.Az iskola ünnepi zászlaját megérintve.

Iskolánk 8.B osztályának tanulói 3 hétig készültek az október 13-án megrendezendő Spar Budapest Nemzetközi Maraton lefutására. A fiúk négyes váltóban indultak neki a 42 km-es távnak, fejenként 8-12 km várt rájuk, melyet Budapest legszebb részein kellett teljesíteni. Hála a sok-sok felkészülésnek egy csapatunk 3 óra 38 perc 41 másodperces összidővel a 167. helyen végzett az induló 1187 csapat közül. A csapat tagjai: Frey Olivér, Mezei Boldizsár, Gyűrűs Boldizsár és Puskás Márton.

Szeptember 11-én egy híján harminc lelkes diákunk vállalkozott az idei tanév első gyalogtúrájára. Hűvös reggel volt, de mire megérkeztünk Piliscsabára már nyárias meleg fogadott. A dombos terepen gyorsan fogyott vízkészletünk, ezt egyre gyakoribb pihenőkkel próbáltuk egyensúlyozni. Meglátogattuk a Gomba-sziklát, majd a Sóder-hegy magaslatai után a Kopár csárdánál álltunk meg. A délutáni melegben már csak a csapat felének maradt ereje a Dévényi Antal kilátó meghódítására, de a panoráma minden

...

Tisztelt Szülők, Kedves Táborozók!

Ne feledjék el az egészségügyi nyilatkozatot előző nap, vagy aznap reggel (minél frissebb dátummal) kitölteni! Ezt a nyilatkozatot, a diákigazolvány és a TAJ-kártya másolatát, -kérjük, hogy olyan másolatot hozzanak, amit nem kell visszaadnunk a táborozás végén- valamint a gyermek adatai kitöltött űrlapot minden táborozó hozza magával. Még induláskor beszedjük. Ezeket nem lezárt, névvel ellátott borítékba kérjük szépen beletenni.

Az egészségügyi nyilatkozat -

...

Szeptember 14-én a túra napján nagyon hideg, esős idő volt. Ennek ellenére több esőkabátos, lelkes túrázó várta az indulást a budafoki vasútállomáson. Az időjárás miatt azonban nem indulhattak útnak, a túrát el kellett halasztani. Másnap viszont már csodálatos napsütés fogadta azon diákjainkat, akik vállalták az újbóli felkelést. 17 tanulóval vágtunk neki az első gyalogtúránknak, mely a közeli Budaörsről indult, s a Kopárok megmászása után egészen Csillebércig tartott. Közben útbaejtettünk több jellegzetes sziklát: a

...

Sajnos az elmúlt tanévben a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor az iskolai kirándulásokra. Reméljük, hogy idén ez másként lesz. Szeptember 11-re meg is hirdetjük első gyalogtúránkat. Piliscsaba környékén fogunk egy 13 km-es kört megtenni a környező hegyekben, s fellátogatunk a Dévényi Antal kilátóba is. A túrára sok szeretettel várjuk iskolánk diákjait. A részvételt jelezni és az utiköltséget befizetni Puskás Zoltán tanárúrnál, a túra szervezőjénél lehet.

A kirándulás részletei

Tisztelt Szülők!

A májusi fogadó órákat azoknak a szülőknek tartjuk, akiknek gyermeke tanulmányilag gyengén áll. Az érintett és kiértesített szülőket kérjük, hogy a megadott időpontban keressék fel a szaktanárt. A fogadó óra ideje kezdéstől kb. 60 perc.

Megértésüket köszönjük!

Az iskola vezetősége

Szeptember 1-jén reggel 8 órakor hideg, őszies idő fogadta iskolánk diákjait az udvaron megrendezett tanévnyitó ünnepélyen. A járványveszély miatt szűk körben zajlott az évnyitó, a  felsőbb osztályok egy órával később hallgathatták meg a negyedikesek műsorát, és Perge Éva igazgatónő ünnepélyes beszédét.

Ezután osztályonként érkeztek a gyerekek az udvarra, s elkészültek az immár hagyományos év eleji osztályképek, melyek hamarosan honlapunk osztályrovatába is leváltják a régi képeket.

Minden

...

Kedves Szülők!

A május 7-8-án esedékes felsős vizsgák pontos beosztása megtalálható itt.

Sikeres vizsgázást kívánunk!

Tanévzáró kerékpártúra az Őrségben és az Alpokalján

Közvetlenül a tanévzáró után került sor iskolánk túrázócsapatának szokásos év végi táborára, melynek idén Magyarország nyugati csücske, ezen belül az Őrség és az Alpokalja vidéke adott otthont. Elsőízben szerveztünk ilyen hosszúságú és nehézségű kerékpártúrát tanulóinknak, így mi – szervezők – is komoly várakozásokkal tekintettünk a program elé.

A rövid határidő ellenére iskolánk 22 diákja jelentkezett az öt napos kihívásra, s

...

Tisztelt Szülők!

Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy 2018. május 12-én 18:30 órai kezdettel iskolánk a Budafok-Tétény Általános Ipartestülettel közösen jótékonysági borestet szervez az "Életrevaló" program bevezetésének támogatására az Ipartestület székházában (Mária Terézia u. 60.).

A borest belépője 4500 Ft/fő, programja: borbemutatók, vállalkozókat érintő előadások, Dumaszínház bemutatója (Felméri Péter), "Életrevaló" program
bemutatása, tombola, borkóstolás. A rendezvény teljes bevételét az

...

Partnereink

bakosfa iskolagyumolcs  
kobold 004    

Nemzeti Együttmüködési Alap

Alapítványunk a 2019. évműködési kiadásainak fedezésére sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alaphoz és 154.000 forintot nyert. Köszönjük a támogatást.

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Itt talál meg minket

Közösségi oldalunk

életrevaló

agenda21 okoiskola tehetsegpont umwelt unesco
© Gádor Általános Iskola 1950 - 2019 - minden jog fenntartva.

E-napló belépés

ekreta weblap

Legújabb események

P márc. 29
Tavaszi szünet
Szo márc. 30
Tavaszi szünet
V márc. 31
Tavaszi szünet
H ápr. 01
Tavaszi szünet
K ápr. 02
Tavaszi szünet
Sze ápr. 03
Tavaszi szünet
Cs ápr. 04
Tavaszi szünet
P ápr. 05
Tavaszi szünet
Szo ápr. 06
Tavaszi szünet
V ápr. 07
Tavaszi szünet
Free Joomla! templates by AgeThemes